Iskolánk névadójáról

Képtalálat a következőre: „kegyes József”

Kegyes József 1834. június 15-én született Bölcskén. A cseperedő Kegyes már elemista korában kitűnt rajzkészségével. Tankönyvei üres lapjait is telerajzolta pl. virág és egyéb más alakokkal, állatrajzokkal. Egykori tanítója és papja figyeltek fel először a fiú tehetségére, ők voltak első mentorai, rajzkészletet és vízfestéket vásároltak számára. Az 1850-es években készített először portrékat, arcképeket Bölcskén, valamint megrendelésre nemesi címereket festett és a misekönyve sérült lapjait retusálta. Szakmai előmenetelének nagy előrelépést jelentett volna, ha elfogadja az akkori kultusz minisztérium ajánlatát, mely 3 évre szóló ösztöndíjjal jutalmazta. A bajor fővárosba, Münchenbe mehetett volna, de ő ezt vissza utasította, mivel idős, gyenge szüleit nem akarta egyedül hagyni. Kegyes József művészi fejlődésében meghatározó jellegű kapcsolat volt a bölcskei földbirtokos családból származó Salamon Gézával kötött barátsága, ismeretsége. A müncheni művészeti akadémiát is megjárt ifjú számos jó tanáccsal segítette Kegyest, Sőt festő állvánnyal és festéktartó ládával is megajándékozta, valamint neki köszönhette a Munkácsyval való személyes megismerkedését is, aki szintén segítette és bátorította tanácsaival művész társát. Kegyes pesti tartózkodása alatt gyakran felkereste a Magyar Nemzeti Múzeum Képtárát, ahol ismeretséget, barátságot kötött a kor híres magyar festőivel. Pestről hazatérve tájképeket, szentképeket festett és másolt. Az 1860-as években az országok képzőművészeti kiállításokon, alkotásait számtalan alkalommal részesítették elismerésben. 1914 augusztus 8-án Kegyes József festőművészt Budapesten a Farkasréti temető 36-os parcellájában helyezték örök nyugalomra. Sírja sajnos nem maradt fenn az utókor számára.

Vitathatatlan, hogy Kegyes József autodidakta módon, tehát saját magát képezve s az így megszerzett tudásának valamint veleszületett tehetségének, vasszorgalmának köszönhette elért sikereit és csendes elismerését. Mindezek tükrében kijelenhetjük, hogy mint ember , s mint művész fontos és példakép lehet a számunkra. Emlékének méltó módon való megörökítése mellett büszkék lehetünk rá, mert munkássága, művészete örök példa lehet előttünk, számunkra a jelenben s a jövőben is minden bölcskei és minden a művészetet értő, szerető és fontosnak tartó jóakaratú ember számára.

Forrás: Pongrácz Gábor írása nyomán